Június 2-án debütál a Szent György-hegy hajnalig elnevezésű programsorozat!
Érvényes: 2018.06.02
Szent György-hegy hajnalig
Foglalás telefonon
Nem állapítható meg a tartózkodási helye!Pozíció pontosítása
Az ajánlat leírása

Jazz, bor, nyitott pincék, jóga, naplemente, napfelkelte. Röviden erről szól a június 2-án először megrendezésre kerülő Szent György-hegy hajnalig elnevezésű programsorozat, amely minden bizonnyal méltón lesz üde színfoltja a balatoni boros rendezvényeknek!

 

Aki járt már a Szent György-hegyen, az tudja, hogy varázslatos hely: a Szent György-hegy hajnalig ezt a varázslatot sűríti egy éjszakába. Fejünk felett a csillagokkal lehet majd felfedezni a hegyet, pincéről pincére, koncetről koncertre, néha meg-megállva rácsodálkozva a holdtól csillogó Balatonra.

Idén először együtt várjuk majd a hajnalt: legyőzzük az éjszakát, mint Szent György a sárkányt, csak nekünk jó borok és jó zenék lesznek a segítségünkre.

Induljunk neki a hegynek, menjünk a fülünk után, forduljunk be egy kóstolóra az egyik teraszra, aztán hemperedjünk a fűbe egy jazz koncert közben, aztán jógázzunk a napfelkeltére!

 

Várnak a nyitott pincék, a változatos programok és a karakteres Szent György-hegyi borok!

 

Időpont: 2018. június 2. 

Helyszín: Szent György-hegy

 

Kérdése van? Visszahívjuk!×